zzeldi 2011.03.10. 13:35

Házi készítésű "kutya rejtvény"

Mindig is nagyon tetszettek azok a kutya játékok amikbe jutalomfalatot töltve a kutya egyedül is el tudta magát szórakoztatni azzal, hogy kibányássza belőle a kaját. Fanninak van is egy labdája, amit ha lökdösött, egy kis lyukon potyogott a falat.

Sajnos ez a játék túl nagy volt a mostani átmeneti félszobás "lakásunkba", ráadásul annyi itt a bútor, hogy folyamatosan beakadt, begurult volna valami mellé. Szerencsére rábukkantam egy gyerekkori sípolós gumijátékunkra. Ebbe a sípoló helyén - ami már ki tudja mikor veszett el - remekül be lehet tölteni a jutalomfalat darabkákat. Mivel a belsejében van egy kis perem,  ezért nem is esik ki belőle könnyen. További előnye a labdával szemben, hogy nem gurul, és a labda kemény műanyagjával ellentétben rágni is lehet.

Szólj hozzá!

zzeldi 2011.02.26. 10:03

A nagy találkozás

 A nagy találkozás

 
Az úgy volt, hogy ezen a hétvégén csak élősködő írtás lesz Lunánál, Fanninak csak később mutatjuk be. Viszont olyan szépen sütött a nap, bűnnek éreztem volna Fannicseket a sötét szobában hagyni egyedül míg mi a napfényes réteken kirándulunk. Zolival megbeszéltük, hogy Fannin van kullancsírtő nyakörv, az bizonyos védettséget nyújt bolhák ellen + ha hazajövünk kap egy úgyis esedékes fürdőt bolhaírtó samponnal. A féreghajtás meg szintén esedékes nála is. Szóval úgy döntöttünk hirtelen felindulásból vállaljuk a kockázatokat és bemutatjuk egymásnak a két kutyát.
Mikor odaértünk a házhoz Fanni benn maradt a csomagtartóban - emberlelkű szobakutyánk úgyse tudta volna megérteni azt, hogy csak mi mehetünk be a házba, neki kinn kell maradnia. 10 percet beszélgettünk a tulajdonosokkal, majd hoztuk Lunát, aki a szokásos lelkesedésével jött. Lunát én hoztam, Fanni Zoli feladata volt. Zoli kinyitotta a csomagtartót, és kiengedte Fannit. Fannit először a vidéki szagok teljesen lenyűgözték, csak egy idő után vette észre, hogy van velünk egy kutya is. Az első szaglászáskor Luna azonnal megadó pózban elvágta magát - minimális félelmet mutatva a nagyobb kutya iránt.
 
 
Zoli megfogta Fanni pórázát és négyesben elindultunk a közeli rétre sétálni.
A réten Fanniról lecsatoltuk a pórázt, és az övével meghosszabbítottam Lunáét. Nem mertük még elengedni, nem tudtuk hogy reagál , nehogy ellógjon. Fanni félperc önfeledt "hurrá a réten vagyok" ugrabugra után újra érdeklődést mutatott Luna iránt. Hamar megtalálták a közös hangot, először kicsit tartózkodva, később már önfeledten játszottak, bírkóztak. Mivel Lunát ennyire lefoglalta Fanni ezért megkockáztattam, hogy elengedem a pórázt - ha szökne elég hosszú hogy könnyen rá lehessen lépni.
 
Luna semmi jelét nem mutatta a szökésnek, teljesen lefoglalta, hogy végre egy kutyával játszat, és hogy két ember teljes figyelmét, simogatásait élvezheti. Hamar lekerült róla a póráz is, mert csak belegabajodtak. Fogócskázás közben megfigyeltül Luna "trükkjét" Ha Fanni túl közel került hozzá átpördült a hátán, és futott a másik irányba - ezt csinálja utána a mi hosszúlábú Fannicsekünk.
 
 
 
Kiderült az is, hogy bár a mi Lunánk a világon semmihez se ért - még a jutalomfalatot se tudja kézből elvenni, helyette addig nyalogatja míg az le nem esik, majd a földről veszi fel - mégis nagyszerűen behívható. Fanni ugyebár megbízhatóan behívható, és mikor távolabb kerültek tőlünk a nagy játszásban, elkiáltottam magam "Fanni gyere futás" Fanni száguldott is visszafele, és utána Luna is, utánozva őt. Párszor elpróbáltuk ezt, Luna elég hamar rájött, hogy ha legugolok a földre és magas gügyögős hangon kiabálok valamit akkor hozzám kell futni, hiszen akkor simi jön.
 
Kb. 20 perc játék után azt reméltem, hogy a kisebbik kutyánk már eléggé fáradt lehet - azon a másfél méteres láncon nem nagyon lehet edzeni - és megpróbálkozhatok az élősködőírtással. Fanni pórázra került Zolinál, mi Lunával 2 méterrel arrébb vonultunk. Luna cseppet sem mutatva a fáradtság jeleit nyüzsgött körülöttem (alattam,mellettem,felettem) és próbálkozott az összes létező helyen megnyalni. Először a féreghajtó tablettát próbáltam beadni neki. Nem volt könnyű megfogni azt a kicsi pofit Fanni kézbe illő orra után, főleg úgy, hogy ő minden energiáját arra fordította, kibujjon a kezeim közül és megnyalhasson. Kicsit aggódtam hogy nem fog neki tetszeni, hogy lefogom, és valamit letuszkolok a torkán, de végül nem volt semmi gond. Az az érzésem, hogy az egészet egy kicsit kellemetlenebb játéknak fogta fel, amiben a kellemetlenséget bőven kárpótolta az, hogy egy ember foglalkozik vele. A tablettás műtét után következett a bolhaírtó cseppek felkenése. Ezt is sikerült 3 kör viháncolás-nyalogatás közben megoldani. Fanni az egész műveletet figyelmesen nézte, egyszer vakkantott csak egy "kérdőt" - Zoli szerint azért, hogy mért nem vele foglalkozom, szerintem meg azért, mert nem értette mit művelek azzal a kutyával.
A nagy műtét után még hagytuk őket rohangálni egy kicsit, majd visszaindultunk.
 
A kertbe most bevittük Fannit is, had szokja a terepet, és hogy rohangálhassanak még egy kicsit együtt. Itt egy érdekes dolog történt: Mikor a szomszéd kutyái észrevették hogy "új csaj van a szomszédban" és peckesen ugatva felvonultak a kerítés mellett. Fanni felkapta a fejét, peckesen ő is oda sétál eléjük, megszemlélte őket, majd visszajött játszani Lunával.
 
Az eladókkal beszélgetve kiderült pár dolog Lunáról: Életkora 1,5-3 év között van valahol (a multkor 3 éves volt most 1,5) Illetve mikor megkérdeztem hogy mikor szokták beadni neki a veszettség ellenit kiderült, hogy még SOHA SEMMILYEN oltást se kapott... Legközelebbi látogatásunkkor irány az állatorvos.

Szólj hozzá!

zzeldi 2011.02.19. 10:02

Luna első sétája

 Következő alkalommal elhatároztuk, hogy megsétáltatjuk Lunát, hogy megismerjük közelebbről, és ő szokjon minket. Magammal vittem Fanni fojtóját, illetve a Dörmitől maradt kisebb pórázt. Mikor Luna meglátott minket ugatva-ugrálva üdvözölt, amennyire csak a lánca engedte. Kicsit félve jelentetem be, hogy elvinnénk sétálni a kutyust. A bácsi nagyon lelkesen segített lecsatolni a láncot Lunáról, majd indultunk is. Luna az ujdonsült szabadságban azonnal ment volna minden létező irányba. Azt hamar megtapasztalta, hogy ha húzza a pórázt azzal nem ér semmit, mert egyrészt én azonnal megállok, másrészt a fojtó nem túl kényelmes olyankor. A séta tempónkat viszont lassúnak találta, végül kiegyezett abban, hogy körbe-körbe sétált körülöttem.

 
Kiváncsi voltam rá, hogyan viselkedik más kutyákkal. Fanni mikor hozzánk került teljesen leblokkolt a kerítés mögött ugató kutyáktól - úgy kellett arrébb vonszolni. Nagyon sok időbe került az is, hogy ne tojjon be teljesen ha 1 kutyánál több kerül a közelébe - a méret itt nem számított, két ölebtől is teljesen be tudott tojni. Kerestünk egy kerítés mögötti ugatós kutyát, Lunát egyáltalán nem érdekelte. Direkt közel mentem vele a kerítéshez, de ő csak lelkesen szaglászott a fűben, a félelem legkisebb jele nélkül. Jó jel, remélhetőleg nem fog visíta világgá rohanni, ha majd összeeresztjük a mi hiperaktív vizslánkkal.
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy rosssz dolgot is megfigyeltem: lány létére felemelt lábbal pisil. A dominanciával lehet lesznek majd gondjaink.
 
Mikor visszaértünk a házhoz Luna nem akart bejönni - ő még sétált volna, meg is értem. Újra ugrálva-ugatva búcsúztatott minket.
Legközelebb viszek neki féreghajtót és bolhaírtót. Állatorvost is keríteni kell a környéken. Jó lenne minél előbb bemutatni egymásnak a két kutyát.

 

Szólj hozzá!

zzeldi 2011.02.10. 10:01

Új kutyánk lesz!

 Szóval vettünk egy házat. Mint kiderült vettünk egy kutyát is vele. Lunát. De ne fussunk előre, mert ezt a nevet már tőlünk kapta. Luna egy kicsi, corgi szerű fekete kutyus fehér mellénnyel és tappancsokkal. Jelenleg egy másfél méteres lánc végén él, egy igen csak szellős kutyaházban, melyben semmi se puhítja a deszkapadlót. Alapvetően félősebb kutyus - bár jelenlegi gazdái állítják, hogy nagyon jó jelző kutya, gondolom azt gondolják, így vonzóbb lehet a szemünkben -  az első két alkalommal, mikor kinn voltunk nyomát se láttuk. A harmadik alkalommal jegyezték meg az eladók, hogy van egy kutyájuk, és nem tudják, hogy mit kezdjenek vele. Kimentünk megszemlélni őt. Félénken tekintgetett ki az ólából, odamentem hozzá, leguggoltam, de nem tudtam kicsalogatni. Később a hugaim jártak sikerrel - valószínűleg azért, mert ők nem néztek rá, és úgy közelítettek hozzá.

 
Miután összeszedte a bátorságát és előjött, megtapasztalta, hogy ezek az idegenek simogatják, nem kell tőlük tartani. Ettől kezdve mindanyiunknak engedte magát simogatni. Luna kicsit túlsúlyos, de így legalább nem fagy meg, hiszen sajátmagán kívül nincs semmi ami melegíthetné. Mikor haza indultunk szomorú ugatással búcsúzott tőlünk. Zoli azonnal sokkolta a tulajdonosait, hogy bizony ő nálunk szoba kutya lesz.
A Luna nevet Pannától kapta - előző gazdáji csak Pici kutya néven emlegették. Hogy mért Luna? ...mert olyan Lunás.
 
 

Szólj hozzá!

zzeldi 2010.09.02. 16:10

Távirányítható a kutyám

Ma nagymamám úgy döntött, hogy leviszi Fannit az udvarra. Kicsit aggódtam - mint amikor a nagyszülők először viszik el az unokákat magukkal - hogy nem fog szótfogadni, és hogy felugrál nagymamám szintén 80 év körüli barátnőire. (Bár valószínűleg fölöslegesen, mert nagymamára se ugrál föl, szerintem érzi hogy már ő nem olyan stabil hogy elbírna ilyen megpróbáltatásokat)

Az ablakból figyeltem őket vagy 10 percig de nem volt semmi gond, így visszamentem dolgozni.

10 percenként azért ki-ki néztem az ablakon, hogy minden oké-e. Egyik alkalommal a kutyát sehol se láttam, mivel az udvart csak három oldalról veszi körbe a ház, nagymamám meg beszélget, lehet kilógott úgy hogy észre se vette... Mit csináljak, lemenni nem akartam ezért, mert nagyon örülök, hogy így összebarátkoztak, nem akarom, hogy nagymamám azt gondolja gond nekem hogy levitte.

Kiáltottam egyet az ablakból "FANNI", mire a kutya kiugrott az egyik bokor mögül, és odavágtázott nagymamámhoz farok csóválva, mintha ő hívta volna...

Nagymamám megdícsérte, majd Fanni visszatrappolt szaglászni, én meg megnyugodva, hogy jól megvannak együtt visszaültem dolgozni

1 komment

zzeldi 2010.01.18. 00:00

Pécs, Kertvárosi buszpályaudvar fölötti "rét"


Kutyafuttató nagyobb térképen való megjelenítése

Ez nem kijelölt futtató, de nagyon is alkalmas sétálásra. A terület valamikor gyümölcsöskert volt, amit kivágtak, hogy majd építenek ide valamit. A valami már évek óta nem épül, viszont a terület ezalatt vadvirágos rétté varázsolta magát, melyet itt ott a kivágott gyümölcsfák gyökeréből sarjadó fácskák díszítenek. Tele van pockokkal, amiket Fanni lelkesen próbál kiásni, és itt nyugodtan meg is teheti, hiszen ez nem park, ráadásul a föld amúgy is tiszta hepe-hupa.
 
Sajnos nemrég valaki kiöntött a közepére egy adag sittet, azóta kicsit elkezdett szemetesedni, de a nagy része még így is pompás terület. A gazdiknak is akad látnivaló: mivel egy dombtetőn terül el, pompás a kilátás a Pécset körülölelő mecseki hegycsúcsokra.
 

Fanni a réten
Fanni a réten

Még egy előnye, hogy itt aztán tényleg senki se jár - hiszen nincs itt semmi.
 
Megközelítés: A buszpályaudvart bármelyik oldalról megkerülve. A Keleti kőhíd dűlőről nyílik egy földút amelyik végigvezet a területen és bekanyarodva a buszpályaudvar behajtójánál ér véget:
 
Összefoglalás:
 
Előnyök: 
  • Virágosrét a lakótelep sarkában
  • A kutyák nyugodtan áskálódhatnak
  • Pompás kilátás a gazdiknak
  • Itt aztán tényleg senkit se zavarhat a kutyánk
Hátrányok:
  • Nem kijelölt kutyafuttató
  • Sajnos elkezdték sitt lerakónak használni 

Címkék:pécs Szólj hozzá!

zzeldi 2009.12.12. 20:01

Kutyatartási rendelet - Komló

 Komló állattartási rendelete itt található.

A kutyákkal foglalkozó rész rövid, ide másolom:

 

Ebtartás

14. §

(1) Az ebtartó köteles a három hónapos kort betöltött ebet harminc napon belül – és azt követően évente – veszettség ellen beoltani, és az eboltási bizonyítványt a következő oltásig megőrizni. Az eb tartója az oltási igazolás felmutatása mellett köteles a saját és az eb adatait a Polgármesteri Hivatal Hatósági Irodájához 15 napon belül nyilvántartásba vétel céljából bejelenteni.

(2) Az ebtartó köteles azt is bejelenteni, ha az eb elhullott, elveszett vagy új tulajdonoshoz került.

(3) Az ebeket – bekerített és lezárt helyen – a nap minden szakában akként kell tartani, hogy elkóborolni, közterületre felügyelet nélkül kijutni ne tudjanak.

(4) Utcán, közterületen bármilyen ebet sétáltatni csak pórázon szabad. Eb csak 18 éven felüli személy kíséretében két méternél nem hosszabb pórázon vezethető, szájkosár ajánlott.

(5) Az ebet tulajdonosa köteles úgy tartani, hogy a közegészségügyi, köztisztasági és állategészségügyi előírásoknak megfeleljen, senki testi épségét és egészségét ne veszélyeztesse, anyagi kárt ne okozzon.

(6) Ebet futtatni a város területén kizárólag az alábbi helyeken lehet:

- 3105/23 hrsz-ú területen (Kenderföld, Irinyi utcai garázsok mellett)

- 552 hrsz-ú területen (Belváros, Eszperantó tér - Vasúti pálya között)

- 030/1 hrsz-ú területen (Kökönyös-Nyugat, Vásártér)

- 1239/6 hrsz-ú területen (Kökönyös-Kelet KBSK Sporttelepmellett)

- 1521/30 hrsz-ú területen (Körtvélyes, "Sík" italbolt alatti volt TÁÉV telephely)

- 0226 hrsz-ú területen (Somág, Bocskai u. 53. mögötti volt   szemétlerakó-hely)

- 344 hrsz-ú területen (Anna-akna, Tanbányával szemben)

- 3072 hrsz-ú területen (Zrínyi tér előtti nyilvános WC melletti terület)

- 3881/39 hrsz-ú terület még be nem épített része (Szilvás, Cseresznyák dűlőbe vezető út melletti garázsok mögötti rész).

 

(7) Közforgalmú közlekedési eszközön kutya csak pórázzal és szájkosárral szállítható.

(8) Nem szabad az ebet – a vakvezető kutya kivételével – bevinni élelmiszer-, vendéglátóüzletekbe, egyéb boltokba, játszóterekre, egészségügyi intézményekbe, sport- és művelődési intézményekbe, gyermekintézményekbe és azok telkére.

(9) A polgármester kötelezheti az ebtulajdonost a művelődésügyi, az egészségügyi, oktatási intézmények szomszédságában legfeljebb 100 m távolságban tartott, és a csendet tartósan háborító eb eltávolítására.

(10) A polgármester indokolt panasz esetén közérdekből vagy jelentős csoportérdekből az érdekeltek meghallgatása, valamint a közegészségügyi és az állategészségügyi hatóság szakvéleményének beszerzése után, meghatározott házban, épületben vagy lakásban az ebek tartását korlátozhatja vagy teljesen megtilthatja.

(11) A sétáltatás során az állat által okozott szennyeződés eltakarítása az ebtulajdonos vagy megbízottja kötelessége.

(12) Valamennyi állattartó köteles állatát megfelelő módon tartani, táplálni, gondozni, megbetegedése esetén gyógyításáról gondoskodni.

(13) Ha az állattartó nem kívánja vagy nem képes az állatot tovább tartani, köteles annak megfelelő elhelyezéséről gondoskodni, illetve a gyepmesternek elszállítani. Eb elűzése kóborrá tétele tilos.

(14) Kóbor ebek befogása a gyepmester feladata, akinek úgy kell befogni, hogy a legkevesebb fájdalmat okozza, és mások testi épségét ne veszélyeztesse, riadalmat és megbotránkozást ne okozzon.

(15) A kóbor ebet a gyepmesteri telepen 15 napig – a harapást okozó ebet elkülönítve – kell tartani. A kóbor ebet tulajdonosa – a tartás költségeinek megtérítése után – kiválthatja.

 

A térkép:


Kutyafuttató nagyobb térképen való megjelenítése

Sajnos nem minden helyet találtam meg, ha valaki Komlói, kérlek segítsen a helymeghatározásban.

Szólj hozzá!

zzeldi 2009.12.10. 00:00

Kutyatartási rendelet - Pécs

Nem árt, ha tisztában vagyunk vele, milyen szabályok vonatkoznak a kutyasétáltatásra. 

Pécs város állattartási rendelete itt található.

 Röviden összefoglalom mit mond a kutyafuttatásról:

  • Kutyát csak szájkosárral sétáltathatunk. Minden 40 cm-nél nagyobb marmagasságú kutyára kötelező a szájkosár
  • A kutyákat 2011. július 1.  napjától kötelező chippel megjelölni - ezt a közterület felügyelet ellenőrizheti
  • Kutyákat csak a kijelölt kutyafuttatókon engedhetjük szabadon
  • Az üzletek elé kikötött kutyákat a közterület felügyelet elszállíthatja

A kutyafuttatók listája:

 

  • a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete Pécsi Szervezetének György-aknai kiképző pályája 
  • a bőrgyári kiserdő (Északmegyer dűlőtől délre) 
  • a lőtéri domboktól Ny-ra eső terület (Melinda utcánál) 
  • az Ürögi temető alatt a Sirály utca és a Fülemüle utca által határolt terület 
  •  Béke park területén (a Gyöngyvirág úti hídtól D-re a patak melletti sáv) 
  • A Páfrány utcai kiserdő 
  • Árpád felüljáró lehajtó ágánál (az Ipar utca, Alsómalom utca és a Batthyány utca által határolt terület) 
  • Tildy Z. úti közpark (Napliget ÉK-i része) 
  •  Szaturnusz utca – Szociális Otthon – Kis-réti út által határolt terület 
  • Névtelen utca és a Bányavasút által határolt – rekultivált – bányaterület (a Kodály Z. Gimnázium tornacsarnoka feletti részen) 
  • Budai D. utca feletti közpark egy része (a nagyszkókói víztároló keleti oldalánál a sétaút által határolt terület) 
  • Damjanich utca és Xavér utca közötti zöld terület  (Rókus dombon a Művészeti Gimnázium melletti terület) 
  •  Littke út – Boross I. út által határolt terület (a volt Bajcsy laktanyától D-re) 
  •  Péchy  Blanka tér (Szivárvány gyermekháztól Ny-ra lévő terület) 

 Térképen:


Kutyafuttató nagyobb térképen való megjelenítése

Címkék:pécs állatartási rendelet Szólj hozzá!

zzeldi 2009.11.20. 12:55

Budapest, XIX Fő utca


Kutyafuttató nagyobb térképen való megjelenítése

 Ezen a futtatón is nyáron jártunk.

Nagyon rövid és keskeny "ösvény", ami két tíz emeletes panelház közé van beékelve.

Kifejezetten nyomasztó hely volt, ami bűzlött a kutyavégterméktől. 

Fanninak se tetszett, mentünk egy karikát, majd odaállt az ajtó elé, és jelezte, hogy neki ennyi elég is volt.

Remélem nyár óta javult a helyzet, ha valakinek van információja írjon.

Összefoglalás:

Előnyök:

  • Jó minőségű, megfelelő magasságú kerítés
  • Van szemetes

Hátrányok:

  • Kicsi
  • Büdös
  • Nincsenek játékok

Címkék:budapest bekerített futtató xix kerület Szólj hozzá!

zzeldi 2009.11.19. 19:36

Budapest, XIX Csokonai u - Móricz Zs.


Kutyafuttató nagyobb térképen való megjelenítése

 Ezen a futtatón nyár elején voltunk utoljára, akkor egy padon, és egy csapon kívül nem volt rajta semmi. Az ide járó emberek vigyáznak a helyre, a futtató tiszta volt, és volt kakiszacskó is kinn (mivel többféle zacskó volt, ezért gondolom ez is a gazdik érdeme)

A Kispesti Önkormányzat oldalán itt van egy cikk, ami szerint a nyár közepén felújították, kerültek rá játékok. (a kép a cikkből származik)

Forrás: Kispest.hu

 Összefoglalás:

Előnyök:

  • Vannak kutyajátékok
  • Bekerített
  • Van kút
  • Tiszta

Hátrányok:

  • Nem túl nagy méretű

 

Címkék:budapest bekerített futtató xix kerület Szólj hozzá!

zzeldi 2009.11.15. 10:18

Budapest II. ker. Mechwart tér - Pap-kerti kutyafuttató

Gyerekkoromban én játszottam itt, most a kutyám játszik.


Kutyafuttató nagyobb térképen való megjelenítése

 

A II. kerületi Polgármesteri Hivatal épülete mögött egy régi, betonos játszóteret alakítottak át egy alaposan felszerelt kutya játszótérré.

Mivel Pécsett a kutyafuttató annyit tesz, hogy egy füves területre rábiggyesztjük a "Kutyafuttató" nevet (általában csak papíron, mert tábla szinte sehol sincs). Ha nagyon ki akarnak tenni magukért, akkor bekerítik (3 db bekerített futtatóról tudok összesen), nagyon elcsodálkoztam azon, hogy egy futtató ilyen is lehet. Agility játékok tömkelege, és még ivókút is van.

Sajnos az utóbbi időben nagyon leromlott az állapota, a játékok felét teljesen összetörték a vandálok. Másik gondom vele, hogy nagyon sok az össze nem szedett kutyakaki.

Van egy személyes hátránya is: Mészkőzúzalékkal van leterírve, és Fanni őfinnyássága utálja ha ez a por belepi a labdáját. Nagyon vicces amikor a próbálja a lábával "letörölni" róla :)

Karácsonykor készítettem pár fotót, sajnos a kutyakaki helyzet, és a rongálás nem változott :(


Összefoglalás:

Előnyök:

  • Belvároshoz képest nagy terület
  • Sok játék
  • Ivókút

Hátrányok:

  • Alacsony kerítés
  • Sok a kutyakaki
  • Sok játékot összetörtek

Címkék:budapest ii. kerület bekerített futtató kijelölt kutyafuttató Szólj hozzá!

zzeldi 2009.11.14. 17:17

Pécs, Szaturnusz utca


Kutyafuttató nagyobb térképen való megjelenítése

A Tildy Zoltán utcai kutyafuttató bekerített "testvére". Mérete körülbelül megegyezik, de ez a hely rendelkezik pár előnnyel: Először is a kerítés, másrészt mindegyik bejáratnál elhelyeztek egy-egy kukát. A kihelyezett tábla szerint csap is van valahol, de azzal még nem sikerült összefutnunk (tényleg nagy a terület)

Hogy miért járunk ide ritkán? Sajnos messze van, csak akkor jövünk át ha a másik futtatón nincs senki akivel játszani lehetne.

Összefoglalás:

Előnyök:

  • Hatalmas terület
  • Bekerített
  • Van csap (állítólag)
  • Van szemetes

Hátrányok:

  • Nincs semmi "bútor" se kutyáknak se embereknek.

Címkék:pécs bekerített futtató kijelölt kutyafuttató Szólj hozzá!

zzeldi 2009.11.13. 18:21

Pécs, Tildy Zoltán utca

Egyik kedvenc kutyafuttatónk.


Kutyafuttató nagyobb térképen való megjelenítése

 

Sajnos nincs bekerítve, de hatalmas terület úgyhogy a méretéből adódóan viszonylag biztonságos. Némileg védelemmel szolgál, hogy csak két oldalról veszi körül út, és ezek mellett mély árok fut végig, így a kutyáknak legalább "sebességet" kell váltania ahhoz, hogy kifusson.

Sajnos nincs rajta semmi "bútor", az ide járó kutyások csináltak maguknak padot, és raktak ki szemetest. A padokat sajnos a nyár folyamán ismeretlen tettesek tönkretették.

Tiszta, nem kell azon aggódni, hogy a kutyánk megeszik valamit amitől baja lehet, maximum a varjak által odahordott dióval, és almával lehet találkozni.

Ha mégis kicsinek találnánk, az Ilyés Gyula utca mentén tovább lehet sétálni dél fele előbb egy kisebb réten, majd a garázssorok mögött, míg ki nem érünk a szántóföldekre.

Összefoglalás:

Előnyök:

  • Hatalmas terület
  • Tiszta

Hátrányok:

  • Nincs bekerítve
  • Kevés kényelmi funkció a gazdiknak (csak egy pad maradt épen, csak egy szemetes)
  • Nincsenek kutyajátékok

Címkék:pécs kijelölt kutyafuttató nem bekerített kutyafuttató Szólj hozzá!